This post is also available in: English (angol)

Ebben a rohanó világban nagyon kevés időnk van magunkra, amiből egyenesen következik, hogy  gondolatainkra sem jut elégséges. Emlékszem a közösségi média előtti életünkre, amikor még sokszor találtuk magunkat unalmas pillanatok közepén, ezek az “üresjáratok” lehetőséget adtak arra, hogy egy kis elmélkedésre adjuk a fejünket. Ma, amennyiben hasonló helyzet közelébe kerülünk és megtalál bennünket az unalom, legtöbben elővesszük a telefonunkat és nézhető vagy hallgatható tartalmak után nyúlunk. Korunk egyik legnagyobb kihívása, hogy hogyan birkózunk meg azzal az információ-mennyiséggel, ami a technológia fejlődése magával hozott. Passzív alanyai leszünk vagy teszünk egy próbát és adunk időt magunknak, hogy a felgyorsult információáramlat által szállított ismeretek ülepedjenek.  Kapacitás és erőforráshiány miatt nekem sincs mindig időm hosszabban elmélkedni, de az Ame Panzh blogjában induló sorozatban az információ feldolgozására fókuszálva néhány rövid sorban megosztanám pár perces gondolataimat, azzal a reménnyel, hogy ezek esetleg további gondolatokra sarkallják az olvasóit. A közös gondolkodásba szeretném a magyarul nem beszélő barátainkat is bevonni, ezért a rövid írások angolul is elérhetőek lesznek.  

A fenyegetés

Nevetségesnek és szánalmasnak tartom azt, amikor néhány fehér ember attól való rettegését fejezi ki, hogy saját hazájában kisebbségbe kerül. Ez általában január 1-én történik meg Magyarországon, amikor ezek az emberek rendkívüli izgalommal várják az év első babájának születését, hogy aztán megállapíthassák a nemzetiségi hovatartozását. Amennyiben az elérhető információk alapján nem képesek erre, attól sem riadnak vissza, hogy telefont ragadjanak és szenzitív adatokra tegyenek szert a kórháztól.  Miután megbizonyosodtak a csecsemő roma származásáról, azt demográfiai veszély és fenyegetés szimbolikus jelének tekintve gyűlöletet szítanak, uszítanak és másokra is próbálják átültetni a félelmeiket.

Tudjátok mit? Nem fogok hazudni! Néha őszintén szeretném, ha ez az édes ábrándozás legalább félig reális lenne, így ezek az emberek végre a saját bőrükön éreznék a rendszerszintű rasszizmus következményeit. El tudjátok képzelni, hogy egy fehér, kaukázusi férfi, a legtöbb privilégiumot (kiváltságot) élvező teremtmény ezen a patriarchális (férfijogú) bolygón kisebbségbe kerüljön? 😀 Nem vagyok a demográfia szakértője, de ennek az egyesek által úgynevezett „demográfiai katasztrófának” a valószínűsége nem reális, hiszen ha megnézzük a romák halálozási arányát, azt látjuk, hogy sokkal magasabb, mint az össztársadalmi mutatók, azaz a romák átlagosan 10-15 évvel korábban halnak meg.

Honnan származhat mégis ez a megalapozatlan félelem?

A többségi társadalom tagjai, különösen a fehér férfiak nincsenek tudatában és nem is érzékelik privilégiumaikat, kiváltságaikat, dominanciájukat, amíg valaki nem világít rá erre. Egészen másképp látják és tapasztalják az életet, egy teljesen más valóságot élve meg, mint bármely más kisebbségi  csoport tagjai.

Számos oka lehet annak, hogy egyes fehér emberek attól tartanak, hogy nem lesznek többé többségben:

• társadalmi státusz elvesztésétől  és a hatalmi viszonyok átrendeződésétől való félelem
• kudarc érzése a status quo és a fehér emberek javára és kényelmére épült rendszer fenntartásában
• félelem a fehér dominancia és felsőbbrendűség kudarcától és bukásától, létük megszűnésének veszélyét érzékelve
• félelem a kocka megfordulásától – ismerik más kisebbségekkel szembeni előítéleteiket és rasszista magatartásukat; vagy tudatosan tudnak a rendszerszintű rasszizmusról (de nyilvánosan tagadják annak létezését), és attól tartanak, hogy ha kisebbségbe kerülnek, ugyanaz az egyenlőtlen bánásmód érné őket.

Ezt a félelmet pszichológiai erők hajtják. Bár nem tulajdonítunk nagy jelentőséget a pszichológiának, mégis életünk jelentős részét képezi, akár tudatában vagyunk ennek, akár nem. Ráadásul a többségi társadalom azon tagjai, akik attól félnek, hogy kisebbségbe kerülnek főként szélsőjobboldali csoportokból kerülnek ki, többnyire kisebbségi komplexustól szenvedő, vagy éppen hatalomra és összetartozás érzésére vágyó, apjukkal rossz kapcsolatot őrző fehér férfiak. Egy kis tipp a szociológusoknak – nagyon érdekes lenne egy kutatást végezni a fent említett férfiak hasonló csoportokhoz való csatlakozási motivációjuk hátteréről.

Ez a fenyegetettség érzés megváltoztathatja-e ezeknek a többségi státuszuk elvesztésétől félő embereknek a jelenlegi viselkedését, előítéleteit és rasszista hozzáállását? Nem reális, nem valószerű. Ez az érzés asszisztál ahhoz, hogy gyűlöletet szítsanak, uszítsanak, fenyegetésként terjesszék saját félelmeiket ezzel befolyásolva a politika alakulását? Igen.

Ajánlás:

Jane Elliot kék-szem, barna-szem antirasszista gyakorlat az Oprah showban (angol):

…és a gyarkolat magyar leírása: https://divany.hu/szupertanar/2019/07/23/jane-elliott/