in

Queer szex roma szemmel

Az Ame Panzh szexualitásról szóló adásában Laci mesél tapasztalatairól

Laci az Ame Panzh nyolcadik, intimitásról szóló adásában saját randiélményeiről beszélt queer roma emberként.

“Romának lenni a meleg közösségben kétélű dolog: egyrészről a roma férfiak hiperszexualizáltak, szexuális fantáziák tárgyai, ami egyéjszakás kalandokban előnyére válhat az embernek, de ha szexnél többre vágyik az ember, jöhetnek a nehézségek. Akkor is, ha azt a fajta ragaszkodást, törődést, amit én pl. leginkább csak roma srácoktól kaptam és tapasztaltam eddig, azt a nem roma srácok is kiváltképp’ értékelik, és szerintem akkor sem túlzok, ha azt mondom, hogy ki vannak éhezve rá.

Sokáig nem értettem például, hogy miért van az, hogy néhány igazán kellemes randi után sorra tűnnek el a pasijelöltjeim, mai szóhasználattal élve, miért ghostolnak. Aztán egyszer leültem beszélgetni öcsémmel magánéleti dolgokról és ő hasonlóról számolt be. Azzal a különbséggel, hogy nála legalább volt egy lány, aki elé állt és megmondta a frankót: szexről lehet szó, de akármennyire is szimpatikusak egymásnak, kapcsolatról nem, mert habár neki semmi baja nincs a romákkal, de a családja biztosan nem nézi majd jó szemmel, ha egy cigány férfival állít haza.”

Az adásban már nem rá volt idő, de Laci még az alábbi sztorit is szerette volna veletek megosztani:

“A következő eset Budapest egyik szexpozitív szórakozóhelyén történt velem, még a korona előtt. A történet nagy részét lejegyeztem, mivel egyszer szeretnék belőle forgatni egy rövidfilmet. Egy csomó olyan témát érint ugyanis, aminek hatása tud lenni egy meleg és egy roma queer ember hétköznapjaira.
Rögtön a belépésem után egy igen jóképű, 40 év körülinek saccolt magyar férfi megszólított egy “Na, de szexi vagy!” felkiáltással, majd megkérdezte, hogy magyar vagyok-e. Azt feltételezte, hogy arab, vagy török származású vagyok. Mondtam neki, hogy igen, magyar, majd elindultam a szórakozóhely egy másik szegletébe, kifejezve, hogy annyira nem tetszett az effajta nyitás. Később újra összefutottunk, akkor épp’ azt boncolgatta egy másik srácnak, hogy a demokrácia az a lehető legrosszabb rendszer, de közben mégis a legjobb, ahogyan azt Churchill megmondta, és ha Amerikában élne szerinte ő is tutira Trumpra szavazott volna. Több input megint nem kellett ahhoz, hogy továbbálljak, de hódolóm kiszúrta, hogy megint a közelben vagyok és onnantól kezdve igazából a távozásomig volt szerencsém a társaságához. Első körben persze rögtön le kellett tisztázni a származásomat, hiszen, mint megállapította, magyar létemre mediterrán típus vagyok. Egy kis fehér doboz volt nála, ebből gyanítottam, hogy valamilyen drogot fogyasztott, későbbi beszámolója alapján mefedront.

A beszélgetésünk végéig folyamatosan vagy azt próbálta bizonyítani, hogy ő mennyire elfogadó a romákkal, vagy azt, hogy annak ellenére, hogy én külföldön élek, ő többre vitte nálam. Kezdte a nyilatkozattal, miszerint: “Nekem nincs bajom a romákkal, a kocsimat is romáktól vettem. És ismerek olyan roma családot, akiknél mind a három fiú egyetemet végzett!”

A “Hol laksz?” kérdésre válaszolván elárultam, hogy Berlinben élek, mire ő megkérdezte, hogy beszélek-e németül. Mondtam neki, hogy igen. Erre ő elárulta, hogy ő Berlin helyett Londonba szokott járni, mert ő angolul beszél. Azt tehát már nem is feltételezte, hogy romaként én több idegen nyelven, angolul és németül is beszélhetek.

Folyamatos bókolással párhuzamosan magáról még azt is elárulta, hogy egyébként Fidesz-szavazó. Kérdeztem tőle, hogy melegként ez számára mégis hogyan fér össze?Lehetne rosszabb, nekem van saját lakásom, van saját autóm… akkor minek szavazzon másra? – válaszolta. Megkérdezte, hogy nekem, ha már Berlinben élek, ott saját lakásom van-e.
Elmondta, hogy a családja, habár keresztények, de nyitottak. A bátyjának például kínai barátnője van, és ki gondolta volna, hogy ez így lesz, hiszen korábban eléggé utálta az ázsiaikat. És mivel ezek után még mindig nem borultam a nyakába, jött a két aduász.

Az első: tudtam-e, hogy a “méltán híres” cigány mulatósdalt, a “Hosszú fekete hajt”, (aminek problémás mivoltáról szintén tarthatnánk egy külön Ame Panzh-adást), azt Deák Bill Gyula írta? Amit egyébként nem tudtam, de elhittem neki. Később aztán utánanéztem, és valóban így van.

A másik, és ez volt az a pont, ami után véleményemet röviden kifejezve fogtam magam és elhagytam a szórakozóhelyet: hogy tudtam-e, hogy Horváth Pista volt az első AIDS-es az országban? Megkérdeztem, hogy ezt mégis miből tudja, feltételezi, vagy gondolja, amire valami olyasmi volt a válasz, hogy “hát ő már a ‘90-es évek végén AIDS-ben halt meg.”

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Loading…

0

Tabutlanítás az Ame Panzh-zsal: szerelem, szex, gyengédség

Ame Panzh reakciók a kormányintézkedésekre