in , ,

LoveLove

Vélemény: felelősségteljes kommunikációt várunk el a pro-roma szervezetektől

Az Ame Panzh reakciója L. Ritók Nóra romákkal kapcsolatos kommunikációjára

Kép: Ritók Nóra Facebook oldala

Az előző hétvégén több Ame Panzh tag is kifejtette véleményét Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetőjének aktuális Facebook posztja kapcsán, melyben a “terepen” tapasztalt oltási hajlandóság hiányáról számolt be. Bár magánszemélyként írtak kommenteket, szükségesnek tartjuk, hogy Ame Panzh-ként is megosszuk véleményünket azzal kapcsolatban, hogy mit tartottunk problematikusnak a következő posztban:

“A terepen azt látjuk, hogy az oltási hajlandóság gyenge… tegnap valaki azt mondta nekem, mennyire sokkolja őket, akik félnek a tűtől, hogy minden híradóban azt látni, ahogy szúrják be azt a hosszú tűt, tövig… mi a fenének kell ezt ennyit mutogatni? Persze ha meg nem ezt mutatnák, akkor biztosan az fogalmazódna meg sokakban, hogy nem is oltanak „rendesen”. Nem egyszerű ma megfelelni ebben…

A regisztráció sem egyszerű… sokaknak lenne segítségre szüksége. Tele van mindenki bizonytalansággal, senki sem tudja, mi az igazság, mit tegyen… tudás és lehetőség sincs sokaknál. Akinek az alapkészségei hiányosak, azoknak nem egyszerű megérteni sem, hogy mi ez az egész… nemhogy regisztrálni.

Mi beszélünk róla sokat, ajánljuk, hogy segítünk.

Próbáljuk magyarázni, hogy ez nem játék, és azt is, hogy a karantént tartani kell. Van, aki tartja, és olyan is, aki nem. Sajnos sokan nem érzik a felelősséget ebben…. Azt hiszem, amíg nem történik tragédia, nem veszik komolyan. Bár lehet, akkor sem. Őrület, hogy mi jobban féltjük őket, mint ők magukat és a családtagjaikat. Ma még abból is konfliktusunk volt, hogy figyelmeztettük őket.

Azért van öröm is… Ma megtört e jég, és ketten jelentkeztek nálunk, és segítséget kértek a regisztrációban. A kollégáim emailcímet csináltak nekik, és sikerrel regisztrálták is őket.  Kicsit aggódtunk, hogy egy IP címről sikerül-e, de szerencsére sikerült.

Nyilván ez egy plusz feladat lesz, figyelni az értesítéseket, de megtesszük, hiszen pontosan tudjuk, hogy e nélkül nagyon sokan nem tudnának azon az úton haladni ebben, mint amiről azt gondolják az oltási tervek alkotói, hogy mindenki számára könnyedén járható. Vagy máshol megoldják? Kik? A családsegítők? Vagy a háziorvosok?

Minden esetre remélem, a két jelentkezőt követik majd sokan…hogy minél hamarabb elmúlhasson ez az egész őrület… Már nagyon elegünk van a járványból.”

Ahogy korábban is felhívtuk a figyelmet adásainkban, rendkívül visszásnak találjuk, amikor a többségi társadalomban is megfigyelhető trendeket – legyen az a szexizmus vagy homofóbia – kizárólag a roma közösségek számlájára próbálják írni. Különösen kellemetlen, amikor mindezt olyanok teszik, akik a roma közösségek megsegítésére vállalkoztak és nagy nyilvánosság követi a munkájukat, ahogy Ritók Nóra esetében is történik: több mint 30.000 követő kíséri figyelemmel munkásságát, rendszeres híradásait. Több korábbi blogposztjában, például itt vagy itt is találkoztunk a roma közösséget infantilizáló hozzáállással. Ezt tette szóvá Niki:

“Mindezt úgy leírni, mintha egy állatkerti látogatáson tapasztaltakat osztotta volna meg, borzasztó! Az oltási hajlandóság, a tűtől való félelem, a regisztrációs problémák, de főleg a karanténnal való csikicsuki tényleg a “terep” sajátossága? Mert kár ezeket a sorokat ilyen infantilizáló hangnemben leírni sok ezer követőjének, ha azt nem teszi mellé, hogy egy átlagos (vidéken élő) magyar állampolgár is pont ugyanezekkel a problémákkal küzd.”

Egyetlen megszólalásunkkal sem vitattuk el, sőt, elismerjük Ritók Nóra munkáját, de azt gondoljuk, országos véleményvezérként hatalmas a felelőssége, mivel szemléletet és gondolkodásmódot is formál. Ahogy a Niki kommentjére érkező válaszokból is tapasztaltuk, hallgatósága és követőinek többsége nagyon lojális, megkérdőjelezés és kritika nélkül elfogadja, amiről és ahogyan Nóra beszámol. Jelen esetben ez abban nyilvánult meg, hogy Nikin és több más roma hozzászólón is számonkérték a terepmunkát és tapasztalatot, mintha csak ennek birtokában lehetne roma reprezentációval kapcsolatos véleményt kifejteni, holott ez egy kommunikációs probléma. Joci erre saját posztjában így reagált:

“Imádom, amikor egy romának azzal fogják be a száját, hogy “te nem dolgozol terepen”. Mi egyenesen a “terepről” jövünk az Isten áldjon meg. Nyilván más megélni a szegénységet és más a segítő szerep, de nagyon hálás lennék, ha nem érvénytelenítenék ezzel az én mondanivalómat, mert a mi tapasztalataink felérnek a terepmunkáéval. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy számtalan roma barátom, ismerősöm dolgozik azon a sokat emlegetett “terepen”, csak közben őket nem követi 2000 nyugdíjas a Facebook-on.”

A kommentekben és személyes üzenetekben is megkaptuk az eset után, hogy “lájkvadászok” és “ügyeletes kötekedők” vagyunk, csak szítjuk a konfliktusokat az amúgy is megtépázott magyar civil társadalomban és csak a bajt keverjük. Szeretnénk leszögezni, hogy a célunk nem ez, hanem hogy tabuk nélkül, nem az asztal alatt átadott cetlikkel kommunikálva világítsunk rá olyan mechanizmusokra, melyek már régóta mételyezik a magyarországi viszonyulást a roma “integrációhoz” (lásd adásunk itt az integrációs diskurzus kritikájáról). Ebben az esetben is az vezérelt minket, hogy egy korábban nem kihangosított, pusztán magunk közt emlegetett trendre hívjuk fel a figyelmet. Hisszük, hogy ezeken a kirekesztő és a roma embereket “másnak”, a “másiknak”, “különösként kezelendőnek” feltüntető paternalista diskurzusok megváltoztathatók, de ehhez azoknak a szereplőknek az őszinte reflexiója szükséges, akik hatással tudnak lenni a roma reprezentáció közbeszédben vagy szűkebb értelmiségi körökben való alakítására. Ehhez pedig elengedhetetlen a hárítás helyett az elismerés (de legalábbis a változásra való nyitottság) és a hajlandóság arra, hogy a roma emberek, szakértők konstruktív kritikáját a személyeskedés kizárásával, őszinte érdeklődéssel meghallgassák.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Loading…

0

Öngyűlölet, asszimiláció iránti vágy és internalizált rasszizmus

Virágot a virágnak: Roma feminizmusok az Ame Panzh nőnapi különkiadásában