Laci és Berlin : Benne

A héten úgy érzem, egy újabb szintre került az önelfogadásom, és az otthonlétérzésem itt Berlinben. Kint, a Hasenheide naturista részén napozva, élvezve a napsütést, a zenét, az emberek látványát és társaságát arra figyeltem fel, hogy mintha a tudatalattimból már nem az áradna, hogy itt van ez a táj, itt vannak ezek az emberek, és itt vagyok én, mint egy különálló entitás. Hanem, hogy én is a része vagyok, minden minőségemben. Itt vagyok velük. Benne vagyok.

Nüansznyi különbség “a korábbhoz” képest, de nem tudom, éreztem-e ilyet valaha, valahol. Nem tudom, hogy éreztem-e ezt Magyarországon 28 év alatt. Számomra ez egy új érzésként hat. Egy megnyugtatóbb, felszabadítóbb, biztonságosabb kiindulópont, amelyből másképp’ kapcsolódom a világhoz. Csökkenti a szorongásomat és a teljesítménykényszeremet, amelyeket mára már egész jól tudok definiálni.

Hálás vagyok, hogy megélhetem, megérezhetem ezt. Valakinek ez biztosan evidens. Azoknak pl. tuti, akik nem értették, miért nem tudok bizonyos szituációkat könnyedebben megélni. Vajon stabilan velem marad ez az érzés? Vajon romaként, LMBTQ emberként, közép-európaiként és/vagy bevándorlóként, alsóosztálybeli háttérrel evidens lenne így élni az életet?