in , , ,

Podcast: Baxtalo Romano Dyes! – Indul az Ame Panzh fekete vonata

Biztosan többen ismeritek a cigány himnuszt és a zászlót (kék-zöld alapon egy 16 fogas kerék) de az már kevésbé köztudott, hogy hogyan és mikor döntöttek ezeknek a jelképeknek a használatáról. 1971. április 8-án az Első Roma Világkongresszus résztvevői választották meg a roma közösségeket egyesítő szimbólumokat, a több mint 10 milliós európai roma közösség öntudatra hívásához ez azonban kevésnek bizonyult.

1990 óta április 8-át Nemzetközi Roma napként tartják számon, ebből az alkalomból mi is összegyűlünk, hogy a roma történelemmel kapcsolatos eddig nem vizsgált, de legfőképpen hangosan ki nem mondott összefüggésekről, ellentmondásokról beszéljünk.

Mit jelent számunkra az első világkongresszus, mint történelmi esemény, funkcionálhat-e mesterséges köldökzsinórként egy 50 éve született megállapodás? Mit takar a “roma történelem”, kell-e nekünk eredettörténet, ki írta/írja a történetünket és kinek kellene? 

Korszakonként, a vándorlás kontextusától kezdődően a Kádár-korszakig vizsgáljuk majd, mit tettek bele, de leginkább hagytak ki a történelemkönyvekből, és azt is eláruljuk, hogy szerintünk milyen viszonylatok kiemelése lenne létfontosságú ahhoz, hogy ne csak egy-egy elszigetelt roma történelmi alakról szerezzünk tudomást, hanem a cigányok történetét és jelenlegi helyzetét a tágabb magyar és európai történelmi – kulturális szempontból is megérthessük. 

Mítoszok, középkori szöveges emlékek, asszimilációs politikák, fekete igazolványok és történelem-lobbi. Ha úgy érzed, szükséged van egy roma történelem felzárkóztatóra, itt az ideje, hogy felülj a fekete vonatunkra. A vágány mellett kérjük vigyázzanak!

A mozdonyt igazgatja:

Bogi, a motor
Joci, a szókimondó
Juli, a különutas
Laci, a kreatív
Niki, a kapcsolatépítő. 

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé.

Loading…

0

Baxtalo Romano Dyes! – Indul az Ame Panzh fekete vonata

Ame Panzh – Ó-ió-ció-áció-szegregáció: minden amit az etnikai elkülönítésről tudni illik