Kettős mérce: elváráscunami a roma értelmiségiek felé

Judit a 2021 februári Ame Panzh kisebbségi lét pszichológiájára fókuszáló adásában a roma értelmiségiek felé zúduló elvárásokról beszélt:

Kettős mércét látunk az egyéni személyes felelősségvállalás terén. Ezalatt azt értem, hogy roma értelmiségiek felé megfogalmaznak egy nagyon erős elvárást a nem roma és amúgy a roma közösség is, hogy egyénileg felelősséget kell vállalnunk az egész roma nemzetiségért és kötelességünk vissza adni a közösségünknek. Sőt sokszor nem is csak az hangzik el elvárásként, hogy adjon vissza hanem hogy menjen vissza a közösségéhez. Tehát ha elindult egy 500 fős zsákfaluból, és mondjuk külső segítség meg sok szorgalmas munka árán eredményeket értél el, te akkor is menj vissza a faludba és segítsd a cigányokat, mert te is az vagy és ez a kötelességed. Van, hogy ezt egy szalonrasszista bók formájába csomagolva halljuk, például úgy, hogy „Az összes cigánynak olyannak kellene lennie, mint amilyen te vagy. Mindenképp mutasd nekik jó példát, menj és segíts nekik.” Tipikus a jó cigány, a kivétel kategória, aki a többi rossz cigány ellentéte.

És a mérce azért kettős, mert például egy nem roma embernek élete során nem kell egy ilyen nagyon erős elvárással én már azt is mondanám, hogy teherrel élnie. Hiszen ha azt mondanánk, hogy minden nem roma magyar értelmiségi menjen vissza a szülőhelyére mert kötelessége, hogy segítse az ottani magyar állampolgárok szociális és gazdasági jólétét, vagy azt mondanánk, hogy tanuljon meg lovagolni és íjazni, mert anno a hunok ezt csinálták és így ápolhatják a kultúrát, vagy azt, hogy felelősséget kell vállalniuk mondjuk a határon túli magyarok tetteiért és egyénileg küldetésszerűen segíteni kell a helyzetüket, akkor ezt azért elég abszurdnak éreznénk nem? De akkor miért gondoljuk azt még mindig azt, hogy roma egyéneknek az a kötelessége, hogy egy kb. egymillió emberből álló közösség, nemzetiség sorsát és helyzetét segítse és ha nem teszi akkor azonnal rettentően szégyellje el magát? Belegondolunk-e már, hogy ezeknek az íratlan elvárásoknak milyen hatásai lehetnek? Hogy mondjuk így leélni egy életet mekkora mentális és pszichés teher lehet? Gondolom nem nagyon…

A másik, hogy ha akarjuk hanem romaként képviseljük az egész Magyarországon élő roma nemzetiséget, mert a többségi társadalom ilyen szerepbe tesz be minket. Roma barátaimnak valószínűleg ismerős lesz amit mondok, hogy például életünk során már számos helyzetben találkoztunk olyan emberekkel, akik világmegváltó kérdéseket tesznek fel nekünk és személyesen tőlünk várják a megoldást kb. 50-100 éve tartó és fennálló társadalmi problémákra. Vagy a roma kultúrával, történelemmel kapcsolatban várnak egy egyöntetű, általánosító választ. Erre 2014-ből van egy nagyon jó példa is, mikor az ATV Egyenes beszéd műsorába az Osztolykán Ágit a Bánó András a cigány nép lélektanáról kérdezi, szegénységről és kirekesztésről készített jelentés helyett.

Visszatérve, hasonló kérdéseket nem romaként, maximum külföldön érezheti az ember, mikor magyarként egész Magyarországot és az összes magyar állampolgárt képviseli és mindenféle a magyar történelemmel és kultúrával kapcsolatos kérdést tesznek fel neki. De közben tudja, hogy nem lehet mindenre egységes általánosító választ adni vagy megoldást találni, mert mondjuk egyszerű példa de gulyásból is többféle van. Ha sokat vagyunk külföldön ezek a kérdések egy idő után már nagyon fárasztóak, talán így érthető, hogy miket érezhet egy roma Magyarországon kb. mintha külföldön élne pedig ide született, de mégis folyamatosan megoldási javaslatokat várnak tőle. Ez amellett, hogy egy hatalmas teher, nagyon fárasztó is, és néha, de csak néha én legalábbis szeretném azt a kis luxust megengedni magamnak, hogy egy átlagos beszélgetésben vegyek részt, ahol kikapcsolhatok, nem kell megmentenem a világot, és közben nem nyomják rám az önző bélyeget. Érdekes, hogy Amerikában elindult egyfajta mentalitás ahol a többségi társadalom már nem akkora mértékben várja el az afroamerikaiktól, latinóktól hogy edukálják őket a rasszizmusról és a történelmükről, hanem saját magukat okítják, olvasnak a témában. Ugye ez is egyfajta felelősséghárítás, és kényelmi pozíció is, ami itthon Magyaroszágon még elég erősen működik. 

És ne értsétek félre, én is egy roma szervezetnél dolgozom, és itt van az Ame Panzh is, tehát a roma vonal az életem szerves része, nem csak az identitásom miatt. És persze olyan egyértelmű, hogy egyszer ha már privilégiumot élvezek és meg van hozzá kvázi a hatalmam, akkor segítsem valahogy a roma közösséget. Viszont, hatalmas kérdés az, hogy mi volt először a belső motivációm erre vagy a nem roma és roma közösség és ösztöndíjak felől, kívülről jövő nyomás, elvárás.