Judit Párpercesek: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség – Liberté, Égalité, Fraternité

Szabadság, Egyenlőség, Testvériség – Liberté, Égalité, Fraternité

Már nagyon régóta érik bennem, hogy megosszam az alábbi gondolatokat, egészen mostanáig mégsem fogtam hozzá, mert szerettem volna legalább a látszatát fenntartani annak a nem-romák előtt, hogy nincs feszkó vagy bármiféle ellentét a romák között. Na, de elegem lett a falazásból! Sok téma van, amit roma körökben meg kellene beszélnünk, ilyen a roma identitásunk és a kolorizmus, a közösséghez tartozás és közösségen belüli széthúzás, egymás szubjektív értékelése, meghatározása és esetleges elnyomása. Ezekről lesz most szó. 

A pécsi Gandhi gimnáziumban tanultam. A Gandhi első cigány iskolaigazgatója, Bodgán János, beás ember volt. Voltak magyar (romungró), oláh és beás cigány, sőt még nem roma iskolatársaim is. A Gandhiban senki nem méregette vagy minősítette a másik identitását. A Gandhiban minden ünnepségen három himnuszt álltunk végig: a magyart, a Gelem, gelem hivatalos roma himnuszt és a Zöld az erdő, zöld a hegy is című beás himnuszt (Bari Károly által gyűjtött dal, amit Orsós Jakab fordított). Emellett akkoriban mindkét cigány nyelvet meg kellett tanulni, a romani lovári és a beás árgyelán dialektusát is. Nem gondolom, hogy szupercigány leszek attól, hogy mindkét cigány nyelvet beszélem (amíg más cigányok „csak” az egyiket vagy egyiket sem). Hiszen a nyelv ismerete nem jogosít fel minket arra, hogy mások identitását korlátozzuk vele, ez nem egy verseny. 

Az egyetemen francia és romológia szakra jártam. Az akkori lovári tanárom, aki egy oláh cigány ember volt, a második tanévben felkért, hogy tanítsak lovárit a Gandhiban, én meg elvállaltam. Két évig csináltam. Ez volt az első alkalom, ami kiverte a biztosítékot: a beás lány, aki lovárit tanít. Miiicsoodaaa?! Maradjon csak mindenki a saját kaptafájánál! Angolt vagy franciát is csak anyanyelvi tanár taníthat, igaz? Vagy mégsem? 

Aztán a romológia tanszéken többek között dr. Orsós Anna kurzusai során megismerkedtem Marcel Courthiade francia nyelvész, kutató nézeteivel miszerint a beások nem tartoznak a cigány népcsoporthoz, Kemény István cigány népességre irányuló szociológiai kutatásaival (1971, 1993, 2003) illetve Erdős Kamill gyűjtéseivel is, amelyek szerint a magyarországi cigányságnak három nyelvi csoportja van: magyar, cigány és román. Szóval bocsi, minden olyan cigány, aki magyarul és cigányul (a kutatók szerint csak a romani a cigány nyelv) is beszél/vagy ért, az álljon ki a sorból, mert nem lehet a fent említett csoportok közé beilleszteni. Az etnográfiai megfigyeléseik alapján így döntöttek a nem-roma kutatók. Persze, Kemény azt is mondta, hogy az a cigány, akit a környezete annak tart… Szóval, mindenki eldöntheti, hogy mennyire tud azonosulni a kutatók több évtizedes eredményeivel és nézeteivel. 

Az egyetem után Budapestre költöztem, ahol egyre többször hallottam vissza roma emberektől a jó öreg Courthiade, Kemény és Erdős gondolatait a beásokról olyan roma kulturális eseményeken, ahol azt gondoltam, hogy egy számomra biztonságos környezetben vagyok, ahol egyenrangúként kezelnek: „Csak egy igazi cigány nyelv van és az a romani. A beások nem cigányok, hanem románok.”

Van, hogy az ilyen megjegyzések/ítéletek/beszólások után kapok valamennyi együttérzést és szolidaritást, viszont, sajnos az esetek többségében senki nem szólal fel a beás cigányokért (vagy adott helyzetben értem). Úgy látszik a szövetségesség hiánya nem csak a nem romák irányából hiányzik, egymásért sem állunk ki. 

Egy 1852-és feljegyzés szerint czigánokat (ironikus, hogy a vezetéknevem anagrammája) adtak el rabszolgának Romániában. Sajnos, a családfakutatás nem játszik nálunk, így pontos adataim nincsenek az őseimről, de a rabszolgaság időszaka maximum 6 generációnyi távolságban van tőlem és a felmenőim között vannak, akik bányákban vagy szántóföldeken dolgoztak. Ebből következhet, hogy a beások Romániából jöttek Magyarországra 1855-56 után, amikor is az ötszáz éves rabszolgaság véget ért, ezért valóban, a beás a román nyelv archaikus változata. Kérdés, hogy mi határozza meg, hogy hogyan hívunk egy nyelvet: a nyelvcsalád, amibe tartozik vagy a népcsoport, ami beszéli? A romani az indoeurópai nyelvek családfájának indo-iráni, szanszkrit és hindi ágához közel csücsül, a beás nyelv  pedig a latin nyelvcsaládba tartozik. Szóval, akkor miért is hívjuk cigány nyelvnek bármelyiket is? Ja, azért, mert azok, akik beszélik cigánynak vallják magukat. Ezért is nagyon fontos, hogy ne felejtsük el: a cigány nyelvnek és ismeretének nincs kizárólagos identitásformáló és közösségalkotó szerepe.

A nyelvcsere azaz, hogy csak a legidősebb generáció beszéli még valamelyik cigány nyelv egyikét a romani és beás nyelvekre is igaz. Ennek okai közé sorolhatunk: történelmi eseményeket, jogi rendeleteket, a hiányzó intézményrendszereket vagy az értékek átrendeződését és az életben való boldoguláshoz kapcsolódó feltételeknek való megfelelést. Hiszen bármennyire is érték identitás szempontjából a cigány nyelvek ismerete, sajnos a munkaerő piacon nem veszi fel a versenyt mondjuk az angollal.

Sokszor hallottam már, hogy én beásként nem vagyok cigány, hanem román vagyok.  Az alábbi kérdések merülnek fel bennem:

1. Hogy jön bárki ahhoz, – legyen az idősebb generációba tartozó roma, vagy egy nem-roma kutató -, hogy megkérdőjelezze az identitásomat?
2. Hogy meri bárki, azt állítani, hogy nem vagyok cigány?
3. Miért gondolja bárki azt, hogy joga van érvényteleníteni egy egész cigány csoportot? 

A magyarországi cigány népesség egyik legkisebb csoportja a beás. Kicsi a bors, de erős, annak ellenére is, hogy bántják. Nekem azt tanították, hogy tiszteljem az embereket, főleg az időseket. Viszont azt is tanították, hogy ha a tisztelet nem kölcsönös ne csináljak magamból bolondot. Talán ezért is jött létre ez az írás. Figyelemfelkeltés céljából, hogy emlékeztessen minket a közösség erejére, identitásaink sokféleségére és egymás kölcsönös támogatásának szükségességére.

Beásként cigánynak vallom magam, ezért a beás nyelvet, amit a szüleimtől tanultam meg, cigány nyelvnek fogom hívni. Ha tetszik, ha nem! Nyilván nem azért mondom magamra, hogy cigány vagyok, mert az akkora buli és elit privilégiumokkal jár. Szomorú, hogy ezt le kell írni és nem egyértelmű mindenkinek: a „ki az igazi cigány” diskurzus eszméletlenül káros és kirekesztő. 

Na és mégis, mit nyer az „igazi, szuper cigány” az életben? Több diszkriminációt és rasszizmust? Hát, akkor ehhez csak gratulálni tudok! 

Elfogadhatatlan, hogy a cigányságon belüli széthúzás elmélyítését megússzák az elnyomók, mert felmenti őket a szakterületükön szerzett tudásuk, hatásuk. Kérdés, hogy ez mennyivel jobb, mint egy nem-romát felmenteni a rasszizmusa alól? Bármi is legyen a beások felé irányuló attitűd oka, akár személyes sérelmek vagy kudarcok a múltból, az effajta kommunikáció és nézetek elfogadhatatlanok. Nem a Harry Potter filmekben vagyunk, hogy sárvérű és kékvérű varázslókról beszéljünk, vagy mondok radikálisabb, valósabb példát, nem élünk már az árják és nem-árják kategorizálás érájában. 

A munkám során sokszor megkérdezik tőlem a nem romák, hogy hogyan jönnek ki a különböző roma csoportok egymással, van-e ellentét közöttünk?

Azt szoktam válaszolni, hogy szerintem, ha van is, generációs sajátosság. Hiszen a nagymamám még nekem is mondogatta, hogy vigyázzak a más csoportból jövő cigányokkal. (Mondjuk sosem mondta rájuk azt, hogy ők nem cigányok, vagy csak kevésbé azok.) 

Talán ez azért is van, mert míg az idősebb generációba tartozó roma aktivisták többsége roma kulturális intézmények kiépítésére tették a fókuszt, a fiatalabb generációs aktivisták inkább a rendszer, – és társadalomkritika felé vette az irányt. Persze, nagyon fontos mindkettő és az lenne ideális, ha párhuzamosan történne. A roma kulturális intézmények kiépítése és fenntartása nagyon fontos roma identitás és kulturális örökség szempontjából, viszont szerintem a roma kultúra és nyelvek fennmaradása érdekében kiépített intézmények bár a nem -romák kíváncsiságát és egzoticizálásra való igényét kielégítik, sajnos nem akadályozzák meg és még hatással sincsenek az általuk okozott és fenntartott rendszerszintű elnyomásra, iskolai szegregációra, erőszakos kitelepítésekre, gyűlöletbeszédre. Emellett a rendszernek is könnyebb támogatni ezeknek az intézményeknek a létrejöttét, ezzel hagyva “a gyerekeket játszani a kis saját homokozójukban”, mert legalább addig is kussolnak.

Viszont a velem egyidős romáktól nem szoktam hasonlót hallani. Ezért a budapesti tapasztalataim ellenére is, azt válaszolom, hogy nincsen ellentét vagy feszkó köztünk, különböző roma csoportok között, mert együtt vagyunk nyakig ugyanabban a szartengerben és örülünk neki, ha éppen nem hullámzik körülöttünk. 

Legalább is szeretném ezt hinni.  Viszont, ha mégsem így van, akkor meg úgy kell nekünk!