Marina Csikós
Éppenhogy kinyitottam a szemem múlt hétfő reggel, egy barátom küldött egy cikket a következő címmel: “Roma férfi meghalt, miután a cseh rendőrség a nyakára térdelt, azt mondják, kábítószer okozta a halálát. A roma aktivisták párhuzamot látnak George Floyddal”. Megbénultam. Nem tudtam, hogy még mindig álmodom-e, vagy csak a hétfői fáradtság zavart össze. Aztán újra elolvastam a cikket. És újra. És újra… amíg sírva nem fakadtam, és rájöttem, hogy egyáltalán nem álmodom. Egy földi purgatóriumban vagyok, ahol nem vagyok egyedül.
Micsoda hétfő reggel a hét kezdetére, nem igaz?
Június 19-én Tomas Stanislav, egy csehországi roma férfi a mentőautóban meghalt, miután egy rendőr percekig térdelt a nyakán. “Hála” egy videofelvételnek, amelyet egy szemtanú készített, emberek százezrei (ha nem milliói) nézték meg újra és újra, ahogyan Tomas Stanislavot egy fehér cseh rendőr térde alatt kínlódott. Halála után a cseh roma aktivisták mozgósítani kezdték közösségeiket, és egyre több információt osztottak meg a nagyobb nemzetközi roma aktivista mozgalommal is. A roma és pro-roma szervezetek nyilvános nyilatkozatokat tettek és tüntetéseket szerveztek több európai városban is, ahol az ügy alapos kivizsgálását és igazságszolgáltatást követeltek Tomas Stanislav számára. Mivel a cseh rendőrség azt a nyilatkozatot tette, hogy Stanislav halálát nem a rendőr brutalitása okozta, hanem a Stanislav által bevett kábítószer, láthatjuk, hogy a cseh rendőrség mossa kezeit, és nem akar semmiféle felelősséget vállalni a tragédiáért.
Ha ezt az esetet szélesebb kontextusba helyezzük, akkor láthatjuk, hogy sajnos a rendőrségi brutalitás és a romák elleni állami erőszak nem annyira egyedülálló. A romák mindenféle hatalomtól (a királyoktól, a katonáktól,egészen a rendőrségig) szenvedtek-szenvednek, szinte Európába érkezésük kezdete óta. A cigányellenesség olyan mélyen gyökerezik a történelmünkben, hogy lehetetlen elválasztani az önkényuralmi brutalitást a roma emberként megélt tapasztalatainktól. Akár a kényszerasszimilációról beszélünk, amikor a többség megölte a romákat ha anyanyelvükön beszéltek, vagy a náci üldöztetés idején elkövetett roma népirtásról, vagy akár a 2008-2009-es magyarországi úgynevezett “romagyilkosságokról”. Ezeknek a generációs traumáknak a terhét magunkkal egész életünk során magunkkal hordozzuk .
Természetesen a romák nem az egyetlenek, akik szisztematikus elnyomástól és rendőri brutalitástól szenvednek. Ezért is érthető, hogy miért szerepel még a cikk címében is az, hogy roma aktivisták párhuzamot vélnek felfedezni George Floyd ügyével. George Perry Floyd Jr. egy afroamerikai férfi volt Fayetteville-ből (Észak-Karolina, USA). Floydot 2020. május 25-én tartóztatták le az utcán Minneapolisban, és ahogyan Tomas Stanislav esetében, Floyd nyakán is perceking térdelt egy fehér rendőr. Míg Stanislav a mentőautóban halt meg, addig Floyd mér a helyszinen életét vesztette Derek Chauvin térde alatt. George Floyd halála az egész világot megrázta, és az ismert Black Lives Matter mozgalom (BLM) emberek millióit szólította fel a rendőri brutalitás elleni fellépésre. A feketék világszerte, csakúgy mint a romák, mindennapos rasszizmusnak vannak kitéve, beleértve az etnikai profilalkotást és az emberi jogaik elfogadhatatlan megsértését is.
Őszintén szólva nagyon dühös voltam, amikor láttam a hírekben és a közösségi médiában, hogy Tomas Stanislavot “cseh George Floydnak” nevezik. És nem azért, mert nem látom a hasonlóságot a két eset között, vagy mert nem hiszek a transznacionális szolidaritásban. Véleményem szerint azonban van négy fontos szempont, ami miatt nem szólítanám fel az embereket egy “Roma Lives Matter Mozgalomra”, vagy amiért nem nevezném Tomas Stanislavot a “cseh George Floyd-nak”.
Először is, úgy gondolom, hogy tartozunk egy minimális tisztelettel Tomas Stanislavnak és családjának annyival, hogy a nevén szólitjuk őt.
Másodszor, ahogy korábban említettem, bár sok hansonló tapasztalataink vannak a fekete és más elnyomott közösségekkel, különösen a rasszizmus és a szisztematikus elnyomás tekintetében, azonban eltérő történelmi háttérrel rendelkezünk, és a romák a mindennapi küzdelmet is másképp élihetik meg például az anticiganizmus miatt. Ezért nem lehet minden elnyomott csoportot egy kategória alá venni.
Harmadszor, egy bizonyos ponton úgy éreztem, hogy rossz szándékkal vagy anélkül, azok az emberek akik Tomas Stanislavot “Roma Floydnak” nevezik, kihasználták George Floyd és a Black Lives Matter mozgalom világméretű ismertségét. Lehet hogy ez rosszul fog hangzani, de alapvetően médiamarketing eszközként használták fel, hogy nagyobb figyelmet hívjanak fel Tomas Stanislav halálára. Személy szerint úgy gondolom, hogy ez egy helytelen cselekedet mindenki ellen aki aktivan részt vette a BLM mozgalomban. Rengeteg ember munkájába és erőfeszitésébe került az, hogy a mozgalom idáig eljuthasson.
Végül de nem utolsó sorban, és talán ez az egyik legfontosabb érv, úgy gondolom, hogy mi romák képesek vagyunk arra, hogy saját mozgalmakat kezdeményezzünk és vezessünk. Legyen szó akár arról amikor igazságot követelünk Tomas Stansilavnak, vagy akár amikor a rendőrségi brutalitás ellen emeljünk fel a hangunkat.
Természetesen sok nehézséggel kell szembenéznünk amikor önszerveződésről van szó, és most még nem tudom, hogy lesz-e bármilyen jelentős változás Stanislav ügyében. Úgy gondolom azonban, hogy szükségünk van a saját kezdeményezéseinkre, ahol természetesen mindenkit szívesen látunk bőrszíntől, nemtől, vallásától függetlenül.
Nagyon nehéz megmondani, hogy igazságot szolgáltatnak-e majd Tomas Stanislavnak, a családjának és a roma közösségnek. Még nehezebb megkérdőjelezni, hogy mit is jelent valójában az igazságosság. Derek Chauvint, a George Floydot meggyilkoló rendőrt 22,5 év börtönre ítélték. Vajon 22,5 év börtön egyenlő egy ember halálával? Vállalja-e egyáltalán a cseh rendőrség a felelősséget a történtekért, és folytat-e majd megfelelő vizsgálatot? Hogyan kellene a roma közösségnek továbblépnie? Ezek azok a kérdések, amelyek egyelőre megválaszolatlanok. Annyi biztos, hogy tovább kell harcolnunk és igazságot kell követelnünk. Nemcsak Tomas Stanislavért, hanem minden olyan ártatlan roma emberért, aki a szisztematikus erőszak és rasszizmus miatt vesztette el életét.
Angela Davis idézetével zárnám ezen gondolatokat, aki a Fekete Párduc Párt (Black Panthern Party) egyik harcosa, politikai aktivista és akadémikus. Angela Davis évtizedek óta hivja fel a figyelmet és harcol a rendőri brutalitás ellen az USA-ban.
“Nem fogadom el többé azokat a dolgokat, amelyeken nem tudok változtatni. Megváltoztatom azokat a dolgokat, amelyeket nem tudok elfogadni.”
