Suha Niki
Niki a 2021 februári Ame Panzh kisebbségi lét pszichológiájára fókuszáló adásában a roma értelmiségiek felé zúduló elvárásokról beszélt:
Azt hiszem a mai alkalommal az összes eddigi adáshoz képest a legkevésbé lesz a mondanivalóm analitikus és professzionális. A pszichológiai témák javarésze, amit ma érintünk, a személyes élményeim része. Amíg a szövegem tartalmát állítottam össze, azon gondolkodtam, hogy vajon így is jó lesz-e, mindenféle kutatási eredmények és statisztikák nélkül. Na nem azért mert volt kedvem vagy időm utána kutatni, hanem azért, mert kiválóan skatulyázom be magam a mindig felkészült, mindig alapos, 300%-on égő roma nő szerepébe. Ugye, a skatulyázási technikát a legjobbaktól tanultam… bevallom teljesítménykényszeres vagyok.
De emellett tudatos is, néhány évnyi terápia után, úgyhogy ma én egy skatulyából kiszabadult, dalból merítkező, érzelmes Nikit hoztam nektek. Amikor a 2016-os A Dal műsorban meghallottam a Parno Graszt Már nem szédülök című dalát, egész egyszerűen sírva fakadtam. Nem is tudok visszaemlékezni, hogy azóta sikerült-e úgy meghallgatni, hogy nem érzékenyültem el. Folyamatosan küzdök a következő sorokban található érzésekkel:
A tegnap árnyékában élek
Pedig ma ragyog rám a nap
Most a lányomnak mesélek
Egyszer megérti-e majd?
Azt hiszem, ez egy tipikus “kitört cigány” érzése. Persze nagyban összefügg a szegénységtudattal is, de ha ezt különválasztjuk, akkor lehet igazán megérteni, hogy micsoda sebeket hagy az emberen, amíg eljut odáig, hogy a “fekete is lehet ragyogó”. Az én gyerekem már nem csupán anyagilag, de kulturálisan és más szellemi aspektusból nézve is másképp látja azt, amit én megéltem. Sokszor mesélek neki a közkútról hordott vízről, az összekuporgatott gimnáziumi könyvekre való kezdőtőkéről, meg az osztálytársaim felém áradó őszinte, tettekben is megnyilvánuló utálatáról. De arról is, hogy nálunk nem csak azért nem aludtak ott a barátaim az iskolából, mert nem igazán voltam senki kedvence, hanem azért sem, mert nem lett volna hol. És azt sosem felejtem hozzáfűzni, hogy ezek a körülmények a mai napig is megnehezítik több ezer család életét, a mélyszegénységben nem sok minden változott az elmúlt 20-30 év alatt.
Visszatérve a dalszöveghez, a tegnap árnyéka mindig ott kísért és egyrészt bűntudatot okoz, amiért én már nem ott vagyok és nem azt a valóságot élem, pedig a külvilág, ahogy Judit is mondta, azt sugallja, hogy “vissza kéne menni a fajtámhoz”, másrészt meg mégsem szakadtam el annyira, ahogy a többségiek látják. A kitörők igazából nem a közösségükből szabadulnak ki elsősorban, sőt egyáltalán, hanem az őket körülvevő kilátástalanságból. És ezzel a mondattal már el is értem a célomat, leredukáltam a többségi szemszögből megalkotott ‘cigányügyet’ a szegénység és az ebből fakadó társadalmi kirekesztettség szintjére.
Tavaly augusztusban buktam ki a fb falamon, amikor megláttam az MKB Bank, MNB, Gyermekmentő Szolgálat és a Weberer közös ösztöndíj pályázatát. Láthatjátok a kiírásból, hogy milyen magas követelményeknek kell megfelelni, de nem ám átlag körülmények közül indulva, hanem úgy, hogy az egy főre jutó havi jövedelem 46.000 Ft alatt legyen. Ennek a csodagyereknek nincs íróasztala, saját szobája, szótára meg körzője, még az is lehet, hogy árama sem, nemhogy internete. Ennek a zsenigyereknek lehet, hogy ma is csak zsíroskenyér volt ebédre és a szülei, ha vannak, közmunkán tengődnek. De ennek a gyereknek legyen kitűnő eredménye és szorgalma meg magatartása. Legyen motivált és kitartó, és akkor az egyetemig is kitartó 30.000 Ft körüli ösztöndíjból diplomát szerez és megdicsérik majd, hogy “na látod, neked is sikerült kitörni, a többi cigány meg csak lusta”. Ezzel a kör bezárul és érthetővé válik a felcseperedett mintadiák számára, hogy a szegénysége és a kirekesztettsége csakis az ő hibája, és ő tehet ellene. Így hajszolják bele a tőkével rendelkező vállalatok a “roma tehetségeket” a teljesítménykényszer életre szóló csapdájába.
Comments
Loading…