in ,

Meseország Mindenkié

#MeseországMindenkié Itt reagálok, mivel látom, hogy több ismerősömet is betalálta a mesekönyv elleni aláírásgyűjtés, és már egyébként is terveztem, hogy posztolok a témában. (Bár már olykor baromira unom, és nagyon fárasztó, és elszomorító, hogy mindig nekünk kell bizonyítanunk a saját létjogosultságunkat, amit mások pl. egy ilyen aláírásgyűjtés kezdeményezésével és támogatásával, bármilyen előzetes belefektetett energia, komolyabb átgondoltság vagy háttérismeret nélkül lazán szembeköpnek vasárnap reggel az alábbi kijelentésekkel, elcseszve vele a fél napomat, olyan emberek is, akikről azt gondolnám, hogy szeretettel és tisztelettel gondolunk egymásra, még akkor is, ha nem beszélünk túl gyakran.)

Először is, szeretnék gratulálni a könyvet megalkotó Labrisz Leszbikus Egyesületnek. Hatalmas gratuláció a könyvhöz. Bízom benne, hogy nemzetközi figyelmet és támogatottságot is kap. Zseniális, hiánypótló az ötlet. Amellett persze rendkívül elszomorító, hogy egy ilyen könyv létezése mennyi embert zavar Magyarországon, mennyi jajveszékelés övezi. Ezen fájdalmon felülkerekedve, már kínomban nevetősen, szórakoztató is ezt az egész cirkuszt látni, olykor felvidította a koronavírusból történő lábadozásomat. Nagyobb gondot az életben nem kívánok nektek, kedves siránkozók. Egy siralmas vicc, egy tragikomédia, amivé vált ez az ország morálisan és kulturálisan. És akkor csodálkozunk ugye, hogy egy korrupt, diktatorikus vezetés mellett 10 éve csak lefelé süllyed ebben a fertőben.

Ismerősöm kijelentéseire reagálok, amit az aláírásgyűjtés alá írt:

*“… provokációnak érzem”* – Elegem van a Magyarországon annyit hangoztatott provokáció-ellenességből, az azt körülövező konformizmusból, megalkuvó magatartásból. Persze semmi meglepő nincs benne, hiszen a legtöbben tátott szájjal várják, hogy történjen változás ügyekben, legyen az pl. egy fasiszta kormány leváltása, de ha az egyébként sokakat agymosottságukban az már éppen nem is zavar, de vegyük pl. a magyar egészségügyi ellátás siralmas állapotát. Ugyanakkor a Kádár-korszakból (is) ránk örökített mentalitás mentén sokaknak frusztrálóként hat egy-egy provokáció.
Elsődlegesen semmiképp’ sem tartom provokációnak a könyvet, de a jelenlegi magyar viszonyokat nézve igenis egy bátor kezdeményezés kisebbségi csoportok rendszerszintű alulreprezentáltsága ellen, amihez külön gratulálok, és amelynek folytatásához sok erőt és kitartást kívánok a készítőknek.

A nemzeti identitásunk részét képező, azóta is ünnepelt 1848-as forradalom, azon belül a 12 pont kihirdetése pl. mi volt, ha nem egy provokáció az adott kor vezetése és struktúrái ellen?

Kifejezetten elegem van a kisebbségi csoportok, pl. az LMBTQI-közösségből érkező provokáció-ellenességből, melynek hangoztatói annyira nem veszik a fáradtságot, mielőtt kinyitják a szájukat, hogy a saját történelmünknek utánanézzenek, és értelmezzék, hogy az előző generációk homofóbia-ellenes provokációi nélkül ma jó esetben háromszöggel a mellkasukon Facebookoznának, vagy videóblogolnának, egy sötét cellából.

*“…semmi szükség ilyen könyvekre… Te is felnőttél ilyenek nélkül, sztem ha találkozol, vagy olvasnak neked ilyet óvodás korodban, sem lett volna segítség sem neked, sem a szüleidnek.”* – Ja, felnőttem, persze. És egy sok helyzetben gátlásos, olykor a mai napig izzadásig (vagy cselekvésképtelenségig) szorongó felnőtt lettem, olyan élethelyzetekben, amelyekben pl. fehér, heteroszexuális, középosztálybeli férfi el sem tudja képzelni, hogy szoronghat valaki. Szerintem meg baromijó lett volna, ha 25-30 évvel ezelőtt is létezett volna már ilyen mesekönyv, és legalább csak egyszer hallhattam volna egy olyan mesét, amiben a két királyfi szeretheti egymást! Ha gyerekként csak egyszer hallhattam volna mást annál, hogy minden, ami buzi, minden ami “ratyi”, az a legrosszabb és legundorítóbb, ami elképzelhető! Talán az én szüleimhez, az én általános iskolámhoz, az én közösségemhez is eljutott volna ez a könyv, eljutott volna annak a validitása, hogy igenis vannak roma hősök, vagy hogy igenis vannak egymást szerető királyfik! Azokhoz az osztálytársakhoz is, akik volt, hogy a testnevelésórán hatalmas “BUZI FARKAS LACI” felirattal az aszfaltra vésve várták az érkezésemet, majd nevetésben törtek ki, amikor látták, hogy ez nekem elég rosszul esik. Tették ezt persze mindezt azért, mert nem tudták feldolgozni, hogy a szegénységem, a romaságom, és a már gyanított másságom ellenére az osztály élvonalába tartoztak az eredményeim. És persze a testnevelés-tanár sem tett az adott helyzet ellen semmit! És mesélhetnék még számos helyzetet. Biztos vagyok benne, hogy a mai életem is sokkal, de sokkal könnyebb lenne.

Ennek fényében kívánok további kitartást a Labrisznak ahhoz a munkához, hogy a könyv igenis kerüljön be egyként az oktatási intézmények egyébként nyilván számos más, egyébként teljesen LMBTQI-mentes könyvet tartalmazó polcára is, a mesekönyvek palettájának diverzitását erősítve. Hogy legalább csak egyszer halljon egy diák arról, hogy a könyvben felsorakoztatott sokszínűség igenis rendben van, és nem lehet alapja a másik bántásának, üldözésének, kirekesztésének.

*“Ez nem ad, inkább elvesz, mert szerintem annak a korosztálynak akinek szól, káros, akármilyen beállítottságú a kicsi.”* – Miért lenne káros? Mégis mit vesz el? Ez ellen a kijelentés ellen személyes ismertségünk fényében is döbbenten állok, hiszen mind az ex-barátommal, mind pedig velem úgy érzékeltem, hogy eddig elfogadó és szeretettel teljes voltál. De ettől eltekintve is, az elmúlt pár évtizedben sokszor és sokan bizonyították tudományosan, kutatással, hogy az azonos nemű kapcsolatok létezésének ismerete nem befolyásolja a szexuális fejlődést. Egy ilyen könyv és ilyen mesék ismerete ugyanakkor létfontosságú lehet pl. egy transznemű, vagy egy roma LMBTQI gyerek életében – ismerve és látva az öngyilkossági rátákat ezekben a közösségekben. Persze tudom, hogy magyar viszonylatban politikai célokból ennek a szöges ellentettje van propagálva. Csak bízni tudok benne, hogy rád ez nincs hatással, mert annál okosabbnak ismertelek meg.

*“Mert akkor még nem az a dolga /a gyereknek/, hogy ezzel foglalkozzon.”* – akkor ne legyen egyáltalán semmilyen szerelem a mesekönyvekben? Ácsi, itt nem valami melegpornó-átíratról van szó, amit rögtön sokan mögé képzelnek, vagy szándékosan köré építenek anélkül, hogy olvasnák, értelmeznék a könyvet, létrejöttének fontosságát és kontextusát. Jó lenne, ha olyasvalami ellen gyűjtenétek aláírást, amit először értelmeztek! Döbbenetes, hogy a számos mesében alapértelmezésben felbukkanó erőszak ellen senkinek nem jut eszébe pl. aláírást gyűjteni, ugyanakkor, ha egy mesebeli karakter pl. nemet akar váltani, az ilyen szinten kicsapja a biztosítékot.

Jó lenne továbbá, ha már aláírást gyűjtötök, ha egy olyan oldalon és egy olyan rendszerben tennétek, amelynek hátterében nem orosz oligarchák, homofób amerikai uszítók, és olasz pénzmosók vannak, mint a CitizenGO esetében, amelynek hitelessége pl. az aláírások számában erősen megkérdőjelezhető, és ami sok esetben kifejezetten az LMBTQI-közösség lejáratására specializálódott.

Ezt pedig egy “kedves” ismerősöd kommentelte: “Azok akik keresztenynek valljak maguk es fenntartjak az lmbtq propagandat mondjanak le hitukrol vagy kezdjek olvasni a keresztenyiseg alapjait” – üzenem neki, hogy ha akkora kereszténynek tartja magát, akkor inkább kezdje el ő újraértelmezni a hitét, mert engem az összes vallás, amiről eddig tanultam vagy olvastam, az engem szeretetre, elfogadásra, és a másik tiszteletére tanított! Szerencsére ezzel nem vagyok egyedül, Magyarországon túl főleg nem, de Magyarországon is van pl. Keresztények a melegekért csoport, akik segíthetnek az igazi, nem kirekesztő, nem itélkezésen és büntetésen alapuló, nem csak egyéni érdekeket szolgáló hit értelmezésében!

A készítőknek üzenem, hogy sajnálom, hogy ezt meg kellett élniük, hogy ez történik a munkájukkal.

https://labrisz.hu/iro…/labrisz-konyvek/meseorszag_mindenkie

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Loading…

0

Interszekcionalitás: ki kér a fekete levesből?

Jó reggelt, Magyarország!