A nem létező inklúzió a munkahelyeken

Heni gondolatai a 2020 októberi “Diverzitás, integráció, inklúzió” adásunkban:

A Deloitte trend mutatója a munka világában már 2016-tól a munkavállalói élményre, jóllétére, és tavalytól az emberi élményre, így például a komfort – kapcsolódás – hozzájárulás láncolatra fókuszál. Ezek nemzetközi trendek, Magyarország csupán 15-20 éves lemaradásban van ezen a téren is, még a diverzitás küszöbén sem toporgunk.

Ha valaki mégis tanulásra adná a fejét, kurzusok tucatjai kínálnak ezekkel a témákkal kapcsolatban vezetői, HR és általános képzéseket, nagyobb részüket ingyenesen, mivel tudják, hogy van rá igény. Olyan témákat beszélnek ki, mint például a tudattalan előítélet, diverzitás és társadalmi igazságosság, a politika, erkölcs vagy akár a szociális munka és pszichológia kapcsolata a multikulturális közösségekben meghatározó dinamikákkal. Van ezeknek a képzéseknek még egy nagyon fontos jó tulajdonsága: senkit nem hagynak figyelmen kívül. Mindenféle védett/elnyomott csoportról beszélnek, mindenféle kontextusban. Figyelemfelkeltés, problémafelvetés és megoldások is szerepelnek a kínálatban. Nem azt hangsúlyozzák, hogy milyen nehéz a kulturális és etnikai diverzitást kiegyensúlyozni, hanem azt, hogy milyen pozitív hatásai lesznek mindenkire, amikor ez megtörténik. Tudjátok, van egy szemlélet -és fokozatváltás benne az otthoni retorikához képest. Beszélnek arról, hogy mi a realitás, hogy van egy megbomlott egyensúly, ergo beismerik, hogy valami nem sikerült tökéletesen. De azt is felvetik, hogy ezzel most kevesebbet kell foglalkozni, mint azzal, hogyan kellene helyreállítani. Megoldásfókuszú. Nem ráz le, de előre mutat. 

Mondok egy magyar példát összehasonlításképp. Nemrég egy ismerősöm osztott meg egy szakmai közösségi felületen egy fotót, amit egy képző intézménytől hozott át, a kép felső részén végzős fejlesztők, az alsón tesztelők voltak láthatók. A poszt magyarázta, hogy junior pozíciót keresnek nekik, a fizetéskülönbség 100-150 ezer Ft is lehet. A nemek aránya a fejlesztőknél jelentősen a férfiak, a tesztelőknél a nők irányába dől.

Ez ugye egy problémafelvetés, lássuk nagy vonalakban hogyan reagált rá a magyar szakmai krém:

• “egy meritokrácián alapuló képző cég vádolható-e szexizmussal?” nem jelentkezett elég nő, nem voltak elég jók, nem foglalkozunk a következményekkel, az nem a mi problémánk
• “ilyenek vagyunk mi, csajok. egyre több női fejlesztő van, de azért ez egy pasis szakma.” pasis, mert? ilyenek vagyunk mert?
• “bíróból, óvónőből (LOL) és légiutaskísérőből meg több, ez nem jelenség mégse” jujj, dehogynem, annak a jelensége, hogy a nők alulfizetett állásokban tudnak elhelyezkedni
• “nekem fel se tűnt ez a probléma, szerintem tök jó, hogy már 3 és 8 nő van a képeken”. tök jó tök jó, 21. század, Európa, helló
• “ez több évtizedes folyamat lesz és a nevelésnek kell változnia. az oktató cég nem felelős, ellenben a szülők.” nyilván. és a szülőket ki fogja megnevelni?
• “értem én a témát, de még nem láttam olyan hirdetést, hogy nők ne jelentkezzenek.” tényleg, biztos, hogy érted a témát? ami nincs explicit tiltva, azt lehet?
• “ahelyett, hogy ilyen szuper okos elméleteket gyártasz, inkább kezdj el programozni tanulni, akkor te lehetsz a következő kompetensnek látszó, vizuálisan diverz női fejlesztő. nem az egyenlőséget kell sulykolni, le kell ülni a gép elé 8-10 évesen és nyitottnak kell lenni.” női kommentelő sértegetése, munkakörének bagatellizálása, személyiségének kicsinylése. 
• “én embereket látok, nem férfiakat és nőket.” Oh, bárcsak a bankszámlám is így nyilatkozna!