in ,

Farkas Laci beszéde a Pécs Pride-on

“Büszke vagyok arra, hogy az elnyomás ellenére itt vagyunk, teljesítünk a hétköznapokban, és kiálljuk a próbákat.”

A Society Videója

80-90 évvel ezelőtt szerte Európában sárga csillagok, valamint fekete és rózsaszín háromszögek kerültek zsidó, roma és LMBTQ emberekre stigmatizáló, megkülönböztető jelleggel. Ezek a szimbólumok mára az akkori népirtásukra való emlékezés jelképei lettek. De valóban mindnyájan emlékszünk arra, hogy mi történt 80-90 évvel ezelőtt? Biztosan nem felejtjük el hétköznapi kényelmünkben, konformizmusunkban, hogy miféle morál vezetett akkor népirtáshoz és háborúhoz?
Azok az emberek biztosan kevésbé felejtik el, akik az oda vezető tendenciák mai formáit tapasztalják.

És ismét egyre többen vannak közöttünk olyanok, akik ezeket a tendenciákat a saját bőrükön tapasztalják. Akik már megint, vagy még mindig nem érezhetik magukat elégnek, egyenrangúnak, mert nekik pl. a nap végén továbbra is azzal az érzéssel kell elaludniuk, hogy “ én csak egy meleg vagyok”. Vagy ahogy az én esetemben ez inkább elhangzani szokott. Ja, te vagy a buzicigány.

De hasonló érzésekről beszélhetnek a bevándorló hátterűek, a HIV-vel élők, idősek, hajléktalanok, szegénységben élők, szexmunkások, a vegánok, vagy ezek interszekciójában, keresztmetszetében élő emberek.

Ez az érzés, ez van, hogy engem is elkap, ami nyilván abból a szégyenérzetből fakad, amit gyerekkorunk óta, egyébként hetero emberek gyerekeibe táplálnak belénk a minket körülvevő homofóbia, rasszizmus, kirekesztés által. Pl. az osztálytársak, csoporttársak hétköznapi, természetesnek számító cigányozásából, buzizásából. Utcai bekiabálásokból, mert fiúként meg mertem fogni a fiúszerelmem kezét. Vagy abból, hogy nem engedtek be a diszkóba, egyértelműen a bőröm színe miatt. Ma Magyarországon homofób, transzfób, szivárványcsalád-ellenes törvények, és rasszista kormányzati retorikák által.

Nem meglepő, hogy a szexuális kisebbségek közösségi és ismerkedős oldalain alig látok már olyanokat magyar földön, akik arcukkal vállalják magukat a profiljaikban. 7 évvel ezelőtt ez még nem volt így. Ha egy színesebb cuccban sétálok végig az utcán, 7 éve sem feltétlenül számíthattam csak támogató visszajelzésekre, volt hogy az orromat törték miatta. Mára viszont lassan a tekinteteknek és az arcon röhögéseknek van már megsemmisítő súlya.

Ha eddig nem volt világos, mostanra érthetőbb már, hogy miért is vagyunk büszkék? Miért is kell, hogy büszkék legyünk? Miért nem elég csak azt mondani, hogy Méltóság Menete, és Meleg Méltóság, miért nem elég ez nekünk, miért kell nekünk büszkének lenni a szexualitásunkra? És itt eszembe jut a Black Lives Matter mozgalom elnevezése körüli diskurzus is, és az arra oly sokszor reakcióként rávágott “Igenis minden élet számít” frázis.

Én azt mondom, úgy érzem, Kell, hogy büszke lehessek, hogy ki tudjam egyenlíteni a belém táplált szégyenérzetet és elnyomottság érzést. Kell, hogy romaként azt mondhassam, hogy a roma életemre is büszke vagyok, és cselekedni kell az életemért nemcsak a romáknak, mert benne van a pakliban, hogy elveszik azt, csak azért, mert roma.

Kedves szervezők és résztvevők, én büszke vagyok rátok, és hiszem, hogy Pécs is büszke rátok. A Széchenyi tér is büszke rátok, a Király utca is büszke rátok, a tévétorony is büszke rátok, és a Dzsámi is büszke rátok. Ezek a helyek már sokat láttak a történelmükben. Ha a falaik beszélni tudnának, én hiszem, hogy azt mondanák: olyan értékek és törekvések irányába mutattok kiállást és érdeklődést, amelyek nem rombolnak, hanem építenek. Értékek és törekvések, mint a szeretet, az egymásra való nyitottság, az egyén szabadságának, diverzitásának és választásának tisztelete, elfogadás, kapcsolatteremtés.

Büszke vagyok rátok, mert a saját szememmel láttam, hogy közületek néhányan mekkora utat jártatok be. 7 évvel ezelőtt még engem kritizáltatok a szivárványos tetoválásomért, és a Budapest Pride-os szerepléseimért. Majd a saját élményeitekből merítkezve elkezdtétek a véleményeteket újragondolni, elkezdtetek tanulni, majd az ország Budapesten kívül eső részén páratlan módon szervezkedni és dolgozni. (Ezt csak azért merem említeni, mert szerintem fontosak az ilyen példák, a tanulásra, fejlődésre való nyitottság példája, és jómagam is folyamatosan tanulok, mint aktivista, mert egyszerűen muszáj, ezt másképp’ nem lehet.)

A héten már egyértelműen történelmet írtatok azzal, hogy az interszekcionális, vagyis a metszetszemléletű gondolkodás szellemében megszerveztétek a Freedom Of My Identity vagyis az “Identitásom szabadsága” című emberi jogi fesztivált, és Magyarország első vidéki Pride eseményét, amit személy szerint én is nagyon köszönök nektek. Számos lehetőség jött létre, hogy hidak épüljenek olyan közösségek és csoportok között, akiknek egymás iránti szolidaritása a mai időkben azt gondolom, hogy kulcsfontosságú. Nemcsak azért, mert ezeknek a csoportoknak az összefogása szükségszerű a fasiszta és neonáci tendenciák elleni összefogásban, hanem azért is, mert vannak olyan emberek, akik több kisebbségi csoporthoz egyszerre tartoznak. Rájuk manapság többszörös súly nehezedhet. Égetően fontos, hogy számukra is legyenek olyan közegek, ahol biztonságban érezhetik magukat. Én azt gondolom, hogy Pécs büszke város lehet, hogy a fesztivál kereteiben a munkátok és a részvételetek által ez a héten benne valósul meg.

A heteróknak is szükségük van ránk, szexuális kisebbségekre. Hogy csak egy példát mondjak, pl. úgy, mint az árva pingvinbébinek az őt felnevelő meleg pingvinpárra.

Büszke vagyok arra, hogy az elnyomás ellenére itt vagyunk, teljesítünk a hétköznapokban, és kiálljuk a próbákat. Vay Blankával, a Prizma Transznemű Közösség aktivistájával együtt hiszem, hogy a buziknak varázsereje van, ezekből az élményekből alkimizálva. Nekünk cigánybuziknak meg aztán szupererőnk. A transznemű zsidónak, a vegán meleg határon túli magyarnak, a leszbikus kerekesszékes hajléktalannak, a fekete ökoaktivista bevándorlónak meg aztán giga és hipervarázsereje.

Egyesítsük ma erőinket.
Meg élvezzük egymás társaságát.
Felszabadultan, egymás irányába elfogadó, és szeretetteljes tekintetekkel.

I. Pécs Pride 💗 📸: Sara López Olvera
I. Pécs Pride 💗 📸: Sara López Olvera
I. Pécs Pride 💗 📸: Sara López Olvera

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Loading…

0

Magyar Queer Államalapítás :: Drag race és tünetés Berlinben

Ame Panzh – Aki nem dolgozik, ne is egyék: kaj keres butyi?