Black don’t crack: az orvoslás eurocentrizmusa

A barna/sötét színű bőrről és az egészségügy fehér bőr központúságáról írt ELLE cikkemben sok szempontot felsorolok, amik a nem fehér bőrűeknek okoznak kivédhetetlen károkat.

Amíg ezt a cikket írtam, fedeztem fel egy elfeledett, ma már szerencsére pszeudotudományként kezelt diagnózist, a dysaesthesia aethiopica-t, amelyet egyfajta mentális betegségként tartottak számon a 19. század derekán. Ez a betegség meglepő módon csak az afroamerikaiak között volt jellemző, tünete a lustaság, féléber állapotú kábultság, a bőr érzéketlensége és az azon megjelenő hegek voltak. Még meglepőbb, hogy mindezt alapos fürdéssel, olajozással, korbácsolással és a tűző napon történő dolgoztatással próbálták kikúrálni. 

Ilyen előzményekkel nem csoda, hogy egy 2016-os amerikai tanulmány szerint a medikusok egyharmada továbbra is abban a hitben él, hogy a fekete bőr érzéketlenebb, vastagabb, ellenállóbb. 

Ez a több évszázados mítosz is befolyásolta a globális felfogást arról, hogy milyennek tekintik a fehérek a sötétebb bőrűeket: német, angol, francia, svéd tudósok sora segített “tökéletesíteni” a tudományos rasszizmus kialakítását és fenntartását, a bőrszín alapú klasszifikáción túl olyan tulajdonságokat is biggyesztve az egyes rasszok mellé, mint makacs, kapzsi, lusta, buja, felelőtlen, robbanékony. Ezek természetesen a nem fehér emberekre voltak jellemzőek, ők ugyanis az éleseszű, találékony és gyengéd jelzőket kapták. Olyan tudós is akadt, aki ápertén leírta, a kaukázusi ember áll a csúcson, a többi primitív lény pedig kihalásra van ítélve.

Szóval a náci hatalmaskodóknak több tucatnyi életmű állt a rendelkezésére, melyben fehér férfiak vitatták el a hozzájuk nem hasonlatosak élethez való jogát. De persze a második világháború utáni időszak sem volt mentes hasonló gondolkodóktól, a ma is élő Richard Lynn például nem csak rassz, hanem nem alapján is megállapította, kinek mekkora IQ-ja lehet. 

Barna bőrű nőként mondhatom: innen szép nyerni!